Kristóf László Blogja

Kristóf László Blogja a utánfutott a fórumon: Spíler2-t akarunk!

Már tényleg csak néhány óra, és sípjába fúj a játékvezető a 2018–19-es spanyol labdarúgó-bajnokság első meccsén (Girona–Valladolid 20:15, majd Betis–Levante 22:15). DTV News fórumcsoporton belül küldésekor azonban még mindig ugyanaz volt a helyzet, amit tegnap felvázoltunk: egyik nagy műsorszolgáltató csatornakínálatában sem volt benne a La Liga meccseit Magyarországon közvetítő Spíler2. Holott az aprócska, Szekszárdon és környékén szolgáltató Tarr Kft. – mint megírtuk – gond nélkül fel tudta venni a tévéadói közé.

 

A Telekom szerdai megkeresésünkre azt írta, hogy folyamatos az egyeztetés a Spíler2 ügyében, a UPC pedig úgy fogalmazott, hogy egyelőre nincs információ­juk arról, hogy bekerülne a kínálatukba a csatorna. A Digi nem válaszolt. A sportadót működtető TV2 Csoport pedig azt írta: ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne maradjanak Real, Barca és Atletico nélkül a magyarok. Tegnap nem kaptunk hírt kedvező fejleményről, tehát még a mai munkanapban bízhatunk.

 

Ugyancsak bajban vannak az immár Cristiano Ronaldót is a játékosai közt tudó olasz élvonal rajongói, információink szerint ugyanis a Serie A is a Spíler2-n látható az új idényben. Nekik lehet utolsó mentsvár, hogy a Szerencsejáték Zrt. bejelentette: a TippmixPro weboldalon nézhető lesz az összes olasz meccs. Igaz, a Spílerhez igazolt Matúz Krisztián vagy Farkas Norbert szakkommentálásáról ott le kell mondani.

 

#ChristianoRonaldo | #DIGI | #FCBarcelona | #RealMadrid | #Telekom | #Spíler2 | #TV2Csoport | #UPC

---------------------------------------------------------------------------------------

Ma reggel frissen indult a Spíler2 és a Spíler Extra

A TV2 Csoport folyamatos tárgyalásokat folytat (a DIGI-vel, a MinDig TV Extrával, a Telekommal, a UPC-vel, és a UPC Directtel van megállapodás), hogy a Spíler2 műsora minél szélesebb körben jusson el a nézőkhöz. A TARR Kft-vel megállapodás született, így 2018. augusztus 11-től a szolgáltató Extra csomagjában elérhető lesz a Spíler2. A TARR Kft. előfizetői a 171-es programhelyen HD minőségben élvezhetik a prémium sportközvetítéseket.

 

A Spíler2 műsorán az UEFA-val kötött hosszútávú szerződés értelmében 2018 és 2021 között a Bajnokok Ligája mérkőzéseit is követhetik majd a nézők. A szurkolók minden forduló minden játéknapján láthatnak mérkőzéseket, az új 19 órás kezdési időponttal rendezett találkozókat kizárólag a Spíler2 műsorán. Érkezik továbbá a spanyol labdarúgó-bajnokság a La Liga (2018-2021) is a csatornára.

 

 

Ettől a szezontól kezdve a szerződés végéig a korábban megszokottakhoz képest soha nem látott mennyiségű találkozót követhetnek a nézők. A TARR kábeltelevízión keresztül később a Spíler Extra OTT szolgáltatása is megrendelhető lesz, így az előfizetők televízión, tableten és telefonon is követhetik majd kedvenc csapataikat. Több, mint 800 focimeccs és 200 jégkorong közvetítés vár a sportszeretőkre, akik a szolgáltatásnak köszönhetően akár öt párhuzamos élő mérkőzés közül is válogathatnak.

 

A Spíler2 HD csatorna az Extra kábeltv csomag részeként érhető el a 171. programhelyen digitális vételi módon.

 

#Spíler2TV | #Spíler2TVHD | #TV2Csoport | #DVB-C | #Tarr | #SpílerExtra | #OTT

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Változik a televíziós kínálat!

A mai napon (2018. július 31. kedd) A Romance TV véglegesen befejezi a működését, így a Romance TV helyét augusztus 11-től Spíler2 TV veszi át (A Spíler Extra prémium OTT szolgáltatásának indulásával egy időben).


FRISSÍTÉS: 2018. július 30-án 24:00-kor a Humor+ arculata is megújult (A megújult Humor+ csatornát keresse televíziós szolgáltatójánál!)


| #Humorplusz | # Spíler2TV | #SpílerExtra | #RomanceTV |